Közösségi élményekben utazunk!

Vasúttörténeti Kör

A kör története és tevékenysége

 

2006. január elején a nyíregyházi Városvédő Egyesület azon tagjaiból, akik szívesen foglalkoztak a villamos, a kisvasút és a nagyvasút múltjával és jelenével megalakították a nyíregyházi Vasúttörténeti kört. A kezdeményezést felkarolta a VOKE Vasutas Művelődési Ház igazgatója, Mester Zoltán, aki termet biztosított a rendszeres összejövetelekhez, emellett tároló szekrényt biztosított az összegyűjtött tárgyi emlékeknek és kiadványoknak.

A következőkben kialakítottuk a működési elveket. Minden hónap 1. és 3. hétfőjén délután 5 órától tartjuk a találkozóinkat, ezen felül, minden vasúti témájú rendezvényen igyekszünk kisebb-nagyobb létszámmal részt venni.

A tagság korösszetétele kedvező, mert a már nyugdíjas korú szemtanúk, a középkorú, már tapasztalt érdeklődők és szakemberek mellett a fiatal felnőtt korosztály is megtalálható. A kör vezetője Szemerey Ádám (30/9656-383, krampacsbt@chello.hu)

Tagjaink:

Betóri Gábor, Béres János, dr. Fekete Titusz Zoltán (†), Gyákum Richárd, Hornyák László, Hudivók Róbert, Jakab Olivér (†), Kulcsár Gábor, Mándoki János (†), Szőke Tamás,

Az összejöveteleken és szabadidőnkben az alábbiakkal foglalkozunk:

  • Sajtófigyelés – napilapok, heti lapok vasúti témájú cikkeinek és szakmai folyóiratok (napi lapok, Vasutas Magazin, Indóház, Sínek világa, INNORAIL, stb.) gyűjtése
  • Vasút témájú kiadványok, könyvek, füzetek, képeslapok gyűjtése
  • Vasúti rendezvények szórólapjainak, emléktárgyainak, naptároknak gyűjtése
  • A fentiek jelentős hányada elektronikus formában áll rendelkezésre
  • Visszaemlékezések hangfelvételeken
  • Minden vasúttal kapcsolatos tárgy és tárgyi emlék megőrzése
  • Kiadványok megírása, összeállítása és megjelentetése
  • Kiállításokhoz anyaggyűjtés, összeállítás és megrendezés
  • Szakmai kirándulások – Sárospatak, Sátoraljaújhely, Mátészalka, Kemecse, Kisvasúti konferenciák, balsai Tisza-part,
  • Régi és meglévő nyomvonalszakaszok bejárása

 

Kutatási témáink:

  • Nyíregyháza és a vasút
  • A kisvasúti dolgozók névsora
  • A balsai Tisza-híd története
  • Forgalmi kitérők, rakodóvágányok, iparvágány kiágazások adatai
  • Megállóhelyek, állomások nevei, névváltozásai
  • Az NyVKV és a Nyírbodrogi kisvasút járműveinek története
  • Vasúttársaságok épületei Nyíregyházán
  • Kisvasúti kronológia