Az egész életen át tartó tanuláshoz hozzáférés biztosítása – Közösségi élményekben utazunk
Az egész életen át tartó tanulás igényének tudatosítását több célcsoportra fókuszálva, ugyanakkor két életkori szakaszban, gyermek- és felnőttkorban külön stratégiával és módszerekkel kell elérnünk. Az iskola önmagában nem elegendő a tanulásra való életre szóló vágy kialakításában, ha erőfeszítéseit nem támogatja egy olyan motiváló környezet, mely hozzásegíti az egyént a környezetében lévő tanulási lehetőségek egész életre szóló kiaknázására. Ezért van szükség a művelődési házakra, könyvtárakra, mely a személyes mikrokörnyezetben is képes kifejteni a hatását, arra ösztönözve az egyént, hogy a tanulás különböző életszakaszokon átívelően, egy élet át jelentsen örömteli kihívást és egyben elérendő célt. Az egész életen át tartó tanulás folyamatában meghatározó jelentőségű az iskola előtti nevelés, illetve az alapkészségeken kívül olyan attitűdök és tapasztalatok köre alapozható meg, amelyek alapfeltételei és ösztönzői a későbbi élet során folytatott tanulásnak. A projekt célcsoportját elsődlegesen azok alkotják, akik a köznevelésben már nem vesznek részt, ugyanakkor felismerték és igényt éreznek rá, hogy életük ezen szakaszában is tanuljanak, képezzék magukat, fejlesszék kompetenciáikat.
Fejlesztési programunkban kizárólag új tevékenységek, szolgáltatások kialakítását vagy a meglévő tevékenységek tartalmi-, módszertani megújítását, eredményességének, hatékonyságának növelését céloztuk meg.
Együttműködő partnereinkkel az alábbi fejlesztési célokat tűztük ki:
- Elsődleges feladatunk rátalálni azokra a felnőttekre, akik fejlesztésre szorulnak, és ezt maguktól felismerték: célunk számukra olyan lehetőséget teremteni, ahol kiteljesedhetnek, ahol elismeréseket szerezhetnek, ahol bebizonyíthatják maguknak és társaiknak, hogy ők is különlegesek és érdemesek az elismerésre. Amennyiben sikerül sikerélményhez juttatni a foglalkozásokon keresztül ezeket a személyeket az a későbbiekben visszahat a mindennapi teljesítményükre, a közösségben elfoglalt helyzetükre, közösségi életükre.
- Projektünkben nagy figyelmet szentelünk annak is, hogy a szegénységben és a társadalom perifériáján élő felnőttek előtt is kinyíljanak a lehetőségek, akár a nagyvárosban élők, akár a vidéki településen élők részére egyaránt.
- Fontos, hogy a kreativitás és az alkotókészség mérhető legyen a projekt során.
Célcsoport:
A lakosság, különös tekintettel a köznevelésben részt nem vevők, valamint a hátrányos/halmozottan hátrányos helyzetűek, valamint az értelmi fogyatékosok körére. A beavatkozások a köznevelésben részt nem vevő ifjúsági és felnőtt korosztályt érintik. A célcsoport egyik fontos része az együttműködő partner Nyíregyházi Szociális Központ által is segített fogyatékkal élő, speciális igényű, halmozottan hátrányos helyzetű felnőttek, valamint az ugyancsak együttműködő partner Szalmaszál Egyesület révén a komplex programmal rendelkező Ibrányi Járásban élő hátrányos helyzetű felnőttek.
A beavatkozások célja:
a kompetenciák fejlesztése, a képesség- és készségfejlesztés. A program az egész életen át tartó tanulásban való részvétel ösztönzésére, illetve az ahhoz szükséges kompetenciák megszerzésére törekszik globálisan és az egyes programelemeket tekintve is, de nem célja végzettség vagy szakképzettség megszerzése.
Szakmai programunkat úgy állítottuk össze, hogy a Művelődési Ház által működtetett, illetve az intézmény falai között tevékenykedő kulturális szervezetek révén megvalósuló programok mellett számos új, kompetenciafejlesztő, alkotó és oktató programelemmel, átfogóan és hatékonyan járuljunk hozzá az életen át tartó tanulás pozitív hatásaihoz. A kistelepülésen élőknél az inaktív státusz, a hátrányos anyagi helyzet és a közlekedés sem teszi mindig lehetővé, hogy lakóhelyüktől távolabb, intézményünkben fogadjuk a fejlesztő tevékenységeken a célcsoport tagokat. Olykor sokkal hatékony az elérés, ha az adott tevékenységet delegáljuk az érintettekhez, vagyis kitelepülünk, házhoz visszük az adott fejlesztő programot, emiatt ezeken a helyszíneken természetszerűleg bérleti díjakkal is számolunk. Ez így van valamennyi kistelepülési programnál (és visszaköszön a költségvetési tervezésnél is).
A programok között kizárólag támogatható tevékenységek szerepelnek, és a projektjavaslat az összes kötelezően megvalósítandó tevékenységet tartalmazza.
Az egyes tevékenységek közül több olyan is van, amely az alapkompetenciákat fejleszti, s ezáltal nemcsak a foglalkoztatáshoz segít hozzá, a munkához való hozzáférést teszi lehetővé, de sok esetben az önellátáshoz is komoly segítséget nyújt az inaktív rétegek számára.
A pályázat során az alábbi foglalkozási formák, programelemek kerülnek megvalósításra:
- Szociális kompetenciák fejlesztése
- Résztvevők önismeretének, pozitív jövőképének fejlesztése
- Tánckurzus
- Érdekképviselet és társadalmi felelősségvállalás, közösségi orientáció
- Mozgáskoordináció
- Szövegértést segítő tanfolyam
- Kompetencia fejlesztő szaktábor
- Kézműves kompetencia fejlesztő alkotótábor
- Patchwork
- Százszorszép Tánccsoport
- Kék Nefelejcs Dalkör
- Informatika szakkr
- Hagyományőrző szakkör
- Asztrológia szakkör
- Kézműves szakkör
- Az egyes tanulási formákhoz kapcsolódó egyéni mentorálás, tanácsadás, segítségnyújtás, s a hozzá kapcsolódó mentorképzés
- Az egyes tanulási formákhoz kapcsolódó szakmai módszertani kiadványok elkészítése, megjelentetése
A projekt saját honlapja: http://nyiregyhaza.tanulas.info.hu
A projekt befejezésének dátuma: 2020. február 19. A projekt támogatásának összege: 60.000.000.- Ft A projekt támogatottsága: 100%